}

Az Asztma diagnosztizálása 40 évesen életmódváltáshoz vezetett - Jó döntés volt

12 év állandó kimerültséggel járó irodai munka után, 39 évesen, Tanja Heleä feladta addigi életvitelét és belevetette magát az első eléje kerülő edzőtermi programba, ami gyaloglást, kerékpározást és futást jelentett. Röviddel ezután asztmás rohamok jelentkeztek nála, majd diagnosztizálták az asztmát. Ez nem tartotta vissza a sporttól és 2 évvel később lefutotta az első teljes maratoni távot.

“Nem sokkal a 40. születésnapom előtt” – idézte fel Tanja Heleä - azt javasoltam a férjemnek, hogy kezdjünk el edzeni a félmaratonra!” – a ki hitetlenkedve felelte: “Hiszen még csak edzőcipőd sincs!”

Heleä 46 éves korában már három teljes maratonon volt túl. Idén férjével Chicago-ba indul, egy újabb maraton teljesítésére.

“Visszaemlékezem az első maratoni kísérletemre, amit 28 km megtétele után egy asztma roham miatt adtam fel csalódottan. A rohamot akkor a forró, száraz időjárási viszonyok számlájára írtam, mert főképpen a száraz forróság vagy a száraz hideg váltja ki nálam a rohamot” - mesélte Heleä.

Új karrier lehetőség: a terepfutás

Néhányan azt állítják, ha Heleä nem kezdi el az erőteljes edzést, talán elkerülhető lett volna az asztmás roham. Heleä szerint sportolóvá válni az asztma ellenére, életmód-váltást is jelent. Most sokkal jobban érzi magát és boldogabb is, mint az életmód váltás előtt.

Az asztma diagnosztizálása után Heleä nem adta fel a sportot, sőt még jobban belevetette magát az edzésbe. Személyi edzőnek kezdett tanulni, a korábbi munkahelyéről kilépett és végül tejes munkaidőben edző lett.

Jelenleg sokféle ügyfele van, néhányuk az idősebb korosztályba tartozik és vannak asztmások is közöttük. “Volt, hogy vendégeim azt gondolták, nem tudnak megfelelni a kihívásnak, de bíztató volt számukra, hogy a korom és az asztmám ellenére továbbra is edzek” -magyarázta Helea.

Nézze meg az interjút:

Inhalátor a zsebben

Húszas éveiben Heleä pollen-allergiás lett, amely minden tavasszal fellángolt, de a szokásos gyógyszeres kezeléssel egyensúlyban tudta tartani. Ugyanebben az időszakban alkalmanként légzési nehézsége jelentkezett: ”Nagy közös nevetésekkor barátaimmal, azon kaptam magam, hogy kínlódva lélegzem. Nagyon kellemetlen volt”. – idézte fel Heleä.  Ez az asztma előjele lehetett, amit Heleä akkoriban még nem értett.

Jelenleg, az allergia elleni gyógyszereken kívül Heleä minden nap reggelenként és este is megelőző asztmás készítményeket alkalmaz. Soha nem fut a rohamoldó inhalátora nélkül, amit a tréningruhája zsebében tart. Amikor fulladni kezd, alkalmazza a rohamoldást. „Ezután általában várok vagy sétálok egy kicsit, amíg normalizálódik a légzésem, és a legtöbb alkalommal, ahol abbahagytam, ott tudom folytatni a futást.”

Heleä néhány vendégénél más okok váltják ki az allergiás asztmát, mint például a por vagy környezetszennyezés. Heleä nagyon jól ismeri a gyakorlatot, ha az allergiás asztma fellángol. Ügyfelei pedig tudják, hogy jó és tapasztalt kezekben vannak a megkezdett úton.

Együtt betegségben és egészségben

Heleä jelenleg hetente négy-öt alkalommal fut kb. 45 km-t, olykor akár 10 órán keresztül is. Sokszor csatlakoznak hozzá vendégei az edzőteremből, a férje és rövidebb távra kutyája a Cairn Terrier, Pontus. Szerencsésnek érzi magát, hogy soha nem alakult ki allergiája a ’házi kedvenc’-re.

Ha megkérdezik a három gyermek édesanyját, Heleä-t arról, hogy az asztma hogyan befolyásolta családja életét, csak jókat tud mondani. Az asztmája előtt a családban már előfordult egy egészségügyi probléma, az akkor 31 éves férje váratlanul 1-es típusú cukorbeteg lett.

Esküvői fogadalmunkban az “együtt betegségben és egészségben” szerepelt és a futásnak köszönhetően egészségesebbek vagyunk, mint valaha”.

Heleä hisz az edzések tüdő-kapacitás növelésében, ezen kívül három huszonéves gyermeke is bátorítja őt új életstílusa megtartásában.

"A gyerekeim azt hiszik, hogy kicsit őrült vagyok, de az asztmához hasonlóan ők sem tudnak visszatartani.”

 

Írta: Laurel Colless

Fénykép és videó Pasi Leino-tól